Anyák

... Zsuzsanna - Anyák…

Édesanyámnak május első vasárnapján…

Anyák…
Ünnepet varázsolók,
nap mint nap , mert éltek,
és féltve gyermekeitek után
sír bennetek a könyörgő lélek…
Mert a legfontosabb nektek
az élet, mit adtatok, kínok között
vajúdtatok e földi létre.

Anyák…
Örömöt érdemelnétek,
virágot, mosolyt, boldog büszkeséget,
bánatot és könnyeket soha!
De az élet nem ilyen, olykor mostoha,
Nem várt kínokat is tartogat, de
szívetek mindent megbocsát
az egykor alatta hordozottnak.

Anyák…
Legyen áldott minden gondolat,
szó, tett és mozdulat
mely gyermekeitek lelkét simogatja!
Titkon sírt könnyetekből váljék csillag,
mely a tévelygő gyermeknek ösvényt mutat,
s szeretetként karolja át ezüstös fénye,
hogy a sötétben is tudja a helyes utat.

Anyák…
A legszebb hónap első vasárnapján
- Ugye tudjátok? – Nektek nyílik minden virág.
Értetek szólnak a csicsergő madarak, és
csak rátok mosolyog ma az égről a Nap.
Köszönetet suttog a virágcsokor,
őszinte hálát a gyermeki mosoly,
múltat köszön és kíván még sok holnapot!

2009. május. 03.

Kiss Péter: Anyám (rendhagyó gondolatok)

Mindenkinek azt mesélte, milyen rossz apámmal, hogy sajnálják.
Apám nagyon szerette, ő már nem, mégis vele maradt. Nem volt ereje újra kezdeni. Kényelemből.
Hárman voltunk már testvérek, mikor fülem hallatára mondta másnak, ha újra kezdhetné, nem kellene neki egy gyerek sem.
Apámnak minden rosszaságunkról részletesen beszámolt. Őt megszánta, minket meg jól elvert az öreg.
Apám kórházban, ő azon aggódott, mi lesz vele, ha hazahozzák, mit kezd a tehetetlen öreggel.
Nem jött haza.
Anyám azután félt egyedül, a magánytól.
Unokáit nagyon szerette. Segített, ha betegek voltak.
Én is segítettem, ahol tudtam, mégsem éreztem igazán, hogy szeretett volna.
Gyerekkori ütéseit máig fájlalom.
Egyszer megpofoztatott a szomszéd nagyfiúval, mert nem akart lejönni az emeletről.
Hatvan évig cigizett. Asztmája után már nem. Az okozta a halálát is.
Utoljára én beszéltem vele. Azt mondta, vigyázzak öcsémre, segítsem, támogassam, mert mindig is problémás volt.
Kértem, tartson ki, míg másnap húgom megérkezik.
Nem várta meg.
Megmaradt pénzükből megcsináltattam a sírjukat. Ennek immár hét éve.
Mindig eszembe jutnak ezek itt…
Most is, május első vasárnapján.
Viszek neki virágot.
Holnap.
Ma jönnek gyerekeink anyjukat köszönteni.
Nekem is volt anyám.
Mindenkinek azt mesélte, milyen rossz apámmal…

Pap Laura - Emlékké hullt...

Hallom,
ahogy sír a hegedűd,
az ősi föld
emlékké hullt magány.

Izzó szemek,
egy bölcső romjai...
Lángol a nád,
s te benne égsz:
anyám!

Kovács Erzsi: Köszönöm mama

Gellért Oszkár - Szemek, ti mind

Szemek, kékek és barnák,
Szürkék és zöld szemek,
Vidámak s bánatosak,
Rémültek s közönyösek,
Megtört szemek,
Gyerekszemek, kiváncsi-kérdezők
Asszonyszemek, kiváncsi-felelők,
Hüséges férfiszemek,
Kancsal szemek,
Hitvesem olvadó szeme,
Fiaim konok szemei,
Állatszemek,
Szemek, ti mind, akik valaha
Felém lobogtattátok fényeteket
Ha pillanatra is:

Ma álmomban úgy kavarogtatok előttem
Szörnyü álmomban, egymásra hányva,
Mintha csak egy eszelős isten
Összegereblyézte volna a csillagokat -
S nekem kellett kiszórnom őket
Új magvetőként ujra az égre!
Hogy megkeressem az elsőt
És megtaláljam az utolsót:
Esthajnalcsillagom,
A te szemedet, anyám.

Reményik Sándor - Napocska

Istent, Jézust nem sokat emlegetted.
Ha imádkoztál is: titokba tetted.
A holdtól féltél: megzavarta álmod.
Hidegen hagytak hűs csillagvirágok.
Az égen csak a " napocskát " szeretted.
Nem a Napot, vad, izzó nyári hévvel,
Csak a napocskát ibolyalevéllel,
Csak a napocskát őszi sugárzással,
Szobán át támolygó téli verőfénnyel.
Anyám...

Fehérfürtös, napfényszomjas virág,
Úgy fordultál Te is a nap felé,
Mint sok-sok kedvenc pelargóniád.
Lelkedben elrendezetlenül buzogtak
S számlálatlanul, szent nap-himnuszok,-
Én most e téli nap-elégiával
Áldott, eltűnt kezedre borulok.
A reggeliző asztalunkon most is
Úgy bújdosik a tűnő téli fény,
Az abrosz ráncaiba úgy fogódzik,
Úgy csillan meg a csészék peremén,
Mint akkor...--

Ó, hogy a tompa tárgyak megmaradnak,
A repedt pohár, csorba csésze is-
Visszaverői örök sugaraknak-
Csak Te mentél el fecske-érkezéssel,
Alig kisarjadt ibolyalevéllel.--
De az az akkor sokkal azelőtt volt.
A reggeli asztalnál ketten ültünk
Talán már februári reggelen,
És jött a napfény, az áldott "napocska",
Csillant abroszon, csészén, üvegen.
Te szóltál szokatlanul-komolyan:
" A túlvilág? Nem, azt nem hihetem,
Nem úgy...

De olvastam egy álmodó tudós
Elméletén,- az úgy tetszik nekem...
Azt mondja, hogy a szeretet erő,
Ha kihűl, visszasugárzik a napba,-
És szeretteink lelke érkezik
Sugárhajón
Mindennap reggeliző asztalunkra.
Látod, ez így nagyon tetszik nekem. "
Elhallgattunk azután mind a ketten.--
A reggeliző asztalunkon most is
Úgy bújdosik a tűnő téli fény,
Az abrosz ráncaiba úgy fogódzik,
Úgy csillan meg a csészék peremén,
Mint akkor...

Ó Anyám, hogyha igazad lett volna,
Ha Te volnál e bújdosó napocska,
Az abrosz ráncaiba Te fogódznál,
Te csillannál a csészék peremén,
Kikötött sugárhajó, drága fény!
S a tompa tárgyak akik megmaradtak,
A repedt pohár, csorba csésze is-:
Tükre lennének örök sugaradnak...--

Thomas Immoos Weltenrose - Az én jó anyám

Az én jó anyám előttem lebeg
Tengercsillag az éj ködében
Hét-tenger távol
Hét-korszak hosszan

Az én jó anyám az én otthonom
Dávid városa a Királyhegyen
Hét-szeretet távol
Hét-alázat széles

Az én jó anyám megtölti a házam
Misztikus rózsakegyelem-illattal
Hét-öröm-fényesen
Hét-fájdalom-mélyen

Az én jó anyám a sírban nyugszik
Már oly sok éve
Hét láb mélyen
Hét láb hosszan

Az én jó anyám az Istennél dalol
Hét-mennyország-magasan
Hét-angyalkórus-csengéssel...

(B. Hunyadi Dalma fordítása)

Kuczka Péter - Anyám keze

Az én kezem még fehér,
mint a kenyér béle,
mind a kettő belefér,
Anyám tenyerébe.
Barna az ő tenyere,
mint a kenyér héja,
puhán simogat vele,
arcom simogatja.
Este, ha a lámpa ég,
s mégsem látja senki,
barna, jóságos kezét,
kötényébe ejti.
szeme nagyon messze néz
és a lámpa fénye,
mint az édes, sárga méz,
csorog szép kezére.